Lábápolásról általában
Az embernek a lába viseli a legnagyobb terhelést, ezért legalább annyira kell ápolni és gondozni, mint a test többi részét.
Lábunk elsődleges funkciója a mozgás, a súly és az egyensúly megtartása. Az évek alatt deformálódik a láb, a rosszul választott, nem elég kényelmes cipőknek köszönhetően (állandó nyomásnak, dörzsölésnek van kitéve). Így alakul ki a bőrkeményedés - a haránt boltozat süllyedése miatt - és egyéb deformitás (kalapácsujj, tyúkszem, bütyök). A vérellátás ingadozása, valamint a fertőzésveszélyek következtében, gyakori probléma, a lábak illetve körmök gombásodása.
A pedikűrös által rendszeresen végzett kezelésekkel e problémák megelőzhetőek. Lábunkat rendszeresen ápolnunk kell, hogy megőrizze bársonyos puhaságát, frissességét valamint, hogy az öregedési folyamatok késleltessük. Ez hozzátartozik a mindennapi higiéniához, tisztálkodáshoz. Itt az ideje, hogy "kézbe vegyük" azaz gondosan ápoljuk. A lábápolás eredményeként a talp megszabadul ezektől a kellemetlenségektől és könnyedebbé válik a járás. A lábmasszázs javítja a vérkeringést, kellemes a test és a lélek számára egyaránt. Hölgyeknél a pedikűrözött láb szépségét fokozhatjuk a lakkozással is.
A férfiaknál a bőrkeményedés ugyanolyan kellemetlenségekkel járhat, mint a hölgyeknél, ezért nekik is érdemes felkeresni egy pedikűrös szakembert.
Pedikűr
A lábunk egy életen át hűségesen szolgál bennünket, mi mégis keveset törődünk vele. Sokszor egész napra szűk cipőbe zárjuk, hogy a divatot a kényelem elé helyezzük. Emiatt lábunk elfárad, megduzzad, bőrkeményedések keletkeznek rajta, a körmünk deformálódhat. Itt az ideje, hogy "kézbe vegyük" azaz gondosan ápoljuk.
Az esztétikai pedikűr: havonta egyszer érdemes megismételni, melynek során egy finom 15 perces nyugtató lábfürdő után eltávolítom a bőrkeményedéseket, , majd a körmök manikűrözése (rövidítés, formázás, tisztítás) következik. A végén hidratáló, tápláló, ápoló krémet dolgozok a bőrbe, és igény szerint lakkozom, díszítem a körmöket. Majd egy 5 perces lazító masszázzsal fejezem be az ápolást.
A kezelés időtartama: kb 1-1,5 óra a láb állapotától függően. Ha szeretne többet nyújtani lábainak egy egyszerű pedikűrnél, akkor kérje a Kényeztető SPA kezelést, amely egy 20 perces mély hidratáló pakolást, esztétikai pedikűrt és 10 perces talpmasszázst tartalmaz.
Gyógypedikűr
Tyúkszem, benőtt köröm, bőrkeményedés
Ez a pedikűr a problémás lábak (pl. tyúkszem, benőtt köröm, extra bőrkeményedés, sarokrepedések, gombás körmök) kezelésére szolgál.
Az orvosi kezelésre szoruló lábproblémák bizonyos része orvosolható egy jó pedikűrös segítségével. A fájdalmas bőrkeményedések és benőtt lábkörmök eltávolítása napi rutinfeladatnak számít. Benőtt köröm jön létre, ha az eltorzult lábkörmök nem rendesen, hanem a bőr irányába nőnek, vagy amikor a köröm melletti bőr az átlagosnál gyorsabban növekszik, és beborítja a köröm egy részét. A köröm benövését súlyosbíthatja keskeny, szoros cipők viselete, és ha a körmöt helytelenül vágják (ívesen, a szélét is levéve, nem pedig egyenesen, keresztirányban) A lábkörmök sarkainak mély kimetszése sérülést okoz, a kialakult kicsiny hámhiányt a kórokozó baktériumok, gombák megfertőzik, piros, duzzadt, érzékeny gyulladás alakul ki a köröm sarkánál.
A leggyakoribb problémák közé tartozik a tyúkszem és a bőrkeményedés, mely elváltozások akkor alakulnak ki, ha a lábra nagy nyomás nehezedik. A megvastagodó bőr egy idő után irritáció forrása lesz, és ebből alakulhat ki a fájdalmas tyúkszem is. A tyúkszem leggyakrabban lábujjakon fejlődik ki, oka legtöbbször a nem megfelelő lábbeli.
A bőrkeményedés többnyire a láb alsó részein jelenik meg, ott, ahol a legnagyobb a nyomás. Ezek eltávolításával megszüntethetjük a nyomást, majd otthoni kezelésekkel (tehermentesítő betét hordása, bőrpuhító, nyugtató krémek használata) tovább lehet csökkenteni a fájdalmat, irritációt.
A tartós megoldás érdekében szükséges lehet változtatni szokásainkon, vagy ortopéd orvossal kezeltetni a csontkinövést vagy az elmozdult lábcsontot.
Esztétikai pedikűr
Az esztétikai pedikűrt havonta egyszer érdemes megismételni, melynek során egy finom 15 perces nyugtató lábfürdő után eltávolítom a bőrkeményedéseket, majd a körmök manikűrözése (rövidítés, formázás, tisztítás) következik.
A végén hidratáló, tápláló, ápoló krémet dolgozok a bőrbe, és igény szerint lakkozom, díszítem a körmöket. Majd egy 5 perces lazító masszázzsal fejezem be az ápolást.
A kezelés időtartama: kb 1-1,5 óra a láb állapotától függően.
Ha szeretne többet nyújtani lábainak egy egyszerű pedikűrnél, akkor kérje a Kényeztető SPA kezelést, amely egy 20 perces mélyhidratáló pakolást, esztétikai pedikűrt és 10 perces talpmasszázst tartalmaz.
Pedi zselé
Ma már egyre nagyobb teret hódít, a közkedvelt zseléből készült francia köröm, nem csak kézen, hanem lábon is!
A francia lakkozást felváltó francia zselés köröm sokkal tartósabb, és a száradási időt már el is felejthetjük, nem beszélve arról, hogy a zselébe számos díszítő anyag beépíthető (például: strasszok, csillámpor, japán flitterek, virágok stb.), amelyek a következő alkalomig megmaradnak. Nem kell tartani attól, hogy lekopik, megfakul a lakk. Szép körmöket varázsolhatunk már havi egyszeri időráfordítással.
A zselés lábköröm – hasonlóan, mint a kezünkön-, 1 hónap után igényel újratöltést, melynek folyamata ugyanúgy zajlik, akár az első alkalommal.
A pedi zselé elkészítésének időtartama: kb 2-3 óra a díszítéstől függően.
Spa pedikűr
Ha szeretne többet nyújtani lábainak egy egyszerű pedikűrnél, akkor kérje a Kényeztető SPA kezelést, ami a következőkből áll: Esztétikai pedikűr + mélyhidratáló pakolás + masszázs
Az esztétikai pedikűr egy finom 15 perces nyugtató, masszírozó, fürdőkristályos lábfürdővel kezdődik. Majd a bőrkeményedések eltávolítása, sarok, talp rendbe tétele, köröm formázása, a láb állapotának megfelelő pakolást alkalmazása, igény szerinti lakkozás, díszítés, és egy 10 perces lazító masszázzsal fejezem be az ápolást.
A mélyhidratáló pakolás - Az alapos pedikűrözés után értékes hatóanyagokat tartalmazó krémet masszírozok a bőrbe, vagy egy 20 perces mélyhidratáló pakolást, ezzel teljes hidratálást és ellazulást biztosítva a fáradt, elnehezedett, égő lábaknak.
Száraz, berepedezett bőrre kúraszerűen ajánlott!
Európai (Svéd) masszázst alkalmazok. A frissítő, élénkítő masszázs kellemes ellazulást és egyben friss érzetet eredményez a fáradt, igénybevett, elnehezedett lábaknak.
A kezelés időtartama: 2 óra
Mini pedikűr (körömvágás)
Ezt a szolgáltatást azoknak ajánlom, akiknek nincs különösebb gondjuk a lábukkal. Nincs szükségük bőrkeményedések eltávolítására, de az ápolást, a körmök formázását, lakkozását, díszítését inkább szakemberre bíznák. Érdemes havonta elvégeztetni. Fertőtlenítés után bőrradírozással átdolgozom a lábfejet, majd a körmöket rendbe teszem, formázom. Igény szerint lakkozás és díszítés is kérhető.
A kezelés időtartama: kb fél óra
A mini pedikűr azoknak a férfiaknak is ideális szolgáltatás, akik nem akarnak vesződni a körömvágással, mégis fontos nekik az ápoltság.
Férfi pedikűr
A férfiaknál a bőrkeményedés ugyanolyan kellemetlenségekkel járhat, mint a hölgyeknél, ezért nekik is érdemes felkeresni egy pedikűrös szakembert. Frissítő, fertőtlenítő, meleg lábfürdő után eltávolítjuk a bőrkeményedéseket, majd a körmök manikűrözése (rövidítés, formázás, tisztítás) következik. A végén hidratáló, tápláló, ápoló krémet dolgozunk a bőrbe.
A kezelés időtartama: kb.: 1 óra a láb állapotától függően
Ha szeretne többet nyújtani lábainak egy egyszerű pedikűrnél, akkor kérje a Kényeztető SPA kezelést, amely egy 20 perces mélyhidratáló pakolást, esztétikai pedikűrt és 10 perces talpmasszázst tartalmaz.